Bemutatkozó
Prof. Dr. Ács Nándor

Bemutatkozó

1992-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Sikeres pályázat útján ekkor kerültem az Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára, ahol azóta is dolgozom, 2013. óta a Klinika igazgatójaként.

Szakképesítést szereztem szülészet-nőgyógyászatból, általános sebészetből és klinikai farmakológiából. Tudományos kutató munkám eredményeként előbb Ph.D. fokozatot, majd habilitációt szereztem. Szakmai pályafutásom elismeréseként a Köztársasági Elnök úrtól professzori kinevezést nyertem el.

Magyarország legnagyobb szülészet-nőgyógyászati intézményének munkatársaként, majd vezetőjeként az elmúlt 25 évben rendkívül széles tapasztalat megszerzésére  nyílt lehetőségem mind a várandósgondozás és szülészeti ellátás, mind a nőgyógyászati kórképek és műtétek területén. Számos tanulmányutat tettem a világ vezető egészségügyi intézményeibe, ahol az egyes betegségek világszínvonalú ellátását tanulhattam meg. Megszerzett szakmai tudásomat, és az elmúlt 25 év (talán szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy) kiemelkedő tapasztalatát tudom az általam gondozott várandósok, és kezelt betegek rendelkezésére bocsátani.

Alaptermészetemből adódóan mindig az újat keresem, így orvosként és klinika igazgatóként is folyamatosan igyekszem egy-egy kórkép tekintetében a lehető legkorszerűbb, leghatékonyabb, a legnagyobb biztonságot nyújtó ellátási lehetőségeket felkutatni, és Magyarországon is bevezetni. A szülészet-nőgyógyászati hivatás gyakorlása mind a mai napig rendkívüli örömet, és mindennapi kihívást biztosít számomra. E háttér birtokában, orvosi hitvallásomnak megfelelően folyamatosan arra törekszem, hogy betegeim számára a lehető legjobb körülmények között, a lehető legmagasabb színvonalú ellátást biztosítsam.

Prof. Dr. Ács Nándor

Tevékenység

  • Várandósgondozás, veszélyeztetett terhességek
    Várandósgondozás, veszélyeztetett terhességek
    Tovább
  • Endometriózis gyógyszeres és műtéti kezelése
    Endometriózis gyógyszeres és műtéti kezelése
    Tovább
  • Mióma gyógyszeres és műtéti kezelése
    Mióma gyógyszeres és műtéti kezelése
    Tovább
  • Meddőség kivizsgálása és kezelése
    Meddőség kivizsgálása és kezelése
    Tovább
  • Laparoszkópia, hiszteroszkópia
    Laparoszkópia, hiszteroszkópia
    Tovább
  • Inkontinencia, hüvelyi műtétek, szalagműtétek
    Inkontinencia, hüvelyi műtétek, szalagműtétek
    Tovább

Magánrendelés

Tekintettel arra, hogy elfoglaltságaim miatt telefonon általában nem könnyű elérni, azt kérném, hogy kérdéseiket, kéréseiket a bejelentkezéseket is kezelő, közvetlen kolléganőimnek jelezzék, ők mindent megbeszélnek velem, és minden kérdést, kérést igyekeznek megoldani, megszervezni.

Hétfő délután

Femmed Intézet

1016 Budapest, Bérc u. 23.
elsősorban intimlézeres kezelések és esztétikai nőgyógyászat.

Bejelentkezés:

+36 20 360 7285
hívható hétköznap 8 és 15 óra között
Útvonaltervezés

Csütörtök délután

Cím:

1137 Budapest, Szent István körút 20.
 

Bejelentkezés:

+36 30 952 0861
hívható hétköznap 8 és 15 óra között
Útvonaltervezés

Kapcsolat

Prof. Dr. Ács Nándor

Tel: +36 30 952 0861 Fax: +36 1 333 4934
Cím.: 1082 Budapest, Üllői út 78/a
Semmelweis Egyetem
II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika